Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az államtitkár néhány év alatt a jelenlegi 53 ezerről 40 ezer főre csökkentené a felsőoktatási keretszámot. Az önhibájukból diplomát nem szerzőkkel Hoffmann Rózsa szerint nem lehet megfizettetni a képzések költségeit.
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a Hír TV Kontraszt című műsorában leszögezte: jó eredmény lenne, ha a felsőoktatási keretszám néhány év alatt 53 ezer főről 40 ezerre csökkenne.
Az államtitkár szerint nem kivitelezhető viszont, hogy a diplomájukat önhibájukból meg nem szerzőkkel visszafizettessék a képzés költségeit. „Visszafizettetni a képzés költségeit pont azokkal nem lehet, akik nem szereztek diplomát. Már csak azért sem, hiszen ők nem fognak diplomás álláshoz jutni, és alacsonyabb lesz a jövedelmük. Szinte elképzelhetetlen matematikailag, hogy a képzésük költségét visszafizessék” - fejtette ki a politikus.